"Pedig Lamperth szinte sírva ígérte meg, mégsem fizettek"
Kósa Lajos szerint bár nőtt Debrecen adósságállománya a kevés állami támogatás miatt, a város vagyona nem csökkent. Az egyik kereskedelmi televízió reggeli műsorában vendégeskedő polgármester emlékeztetett: annak idején Lamperth Mónika "szinte sírva" ígérte meg, hogy az összes új terhet fizetni fogja a kormány, de ebből nem lett semmi.
Dátum: 2010-02-16 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145996
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:27:18.445227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kapcsolódó média: Kósa Lajos TV2 Mokka, 2010. február 16.