Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százéves a szegedi új zsinagóga

A szegedi új zsinagóga felavatásának 100. évfordulóját - május 16-20. között - nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepli a helyi zsidó hitközség és Szeged városa.


Dátum: 2003-05-08 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:30.189181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lednitzky András, a hitközség elnöke - a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke - csütörtökön elmondta: a centenáriumon egyúttal megemlékeznek a jelenleg alternatív színházi központnak helyet adó régi zsinagóga avatásának 160. évfordulójáról is.

Az ünnepi programok közül kiemelte a május 18-án kezdődő kétnapos tudományos konferenciát, amelynek központi témája a szegedi zsidóság története lesz.

A zárónapon, május 20-án zsidó filmnapra várják az érdeklődőket a Filmtékába.

Lednitzky András közlése szerint a centenáriumi ünnepségre meghívják a szabadkai és a temesvári hitközségek vezetőit is.

A szegedi hitközség elnöke elmondta, hogy a csongrádi megyeszékhelyen már az 1100-as években megfordultak zsidó utazók, az első zsidó családok pedig az 1700-as évek közepén telepedtek le. Hitközségét a XVIII. század végén alakította meg a szegedi zsidó polgárság - tájékoztatott Lednitzky András.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek