Nyolc év kevés volt az MSZP-nek az emberek megvédésére
A Fidesz nemzeti ügynek tekinti és helyreállítja a közbiztonságot - emelte ki közleményében Kontrát Károly.
Dátum: 2010-02-16 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:27:20.964157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyolc éve volt az MSZP-nek, hogy tegyen valamit az emberek biztonságának javításáért - hangsúlyozta a fideszes politikus, hozzátéve, semmit sem tettek a szocialisták: terjed a brutális erőszak, az emberek sokszor már feljelentést sem tesznek, ha meglopják őket, este pedig sok helyen ki sem mernek lépni a lakásukból.
"Itt az ideje a változásnak: a Fidesz nemzeti ügynek tekinti és helyreállítja a közbiztonságot!" - szögezte le Kontrát Károly.