Az M1-es autópályáról elérhető lesz Tata ipari parkja
Megkezdődött a tatai ipari parkot az M1-es autópályával összekötő út építése, az 1200 méteres szakasz és a hozzá kapcsolódó fejlesztések június végére készülnek el - mondta el Michl József polgármester kedden a helyszínen sajtótájékoztatón.
Dátum: 2010-02-16 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:27:22.671072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közel 600 millió forintos beruházáshoz az ipari parkot fejlesztő társaság 235 millió forintra pályázott. Pályázatukat befogadták, ezért a kedvező elbírálásban bízva megkezdték az út építését - tette hozzá Michl József.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a pályázati támogatás elnyerésével a beruházás bővített változata készül el, az útépítést csapadékcsatorna, járda, kerékpárút és közvilágítás egészíti ki.
A tatai ipari park területe 130 hektár, közvetlenül határos az M1-es autópályával. A parkban még 67 hektár szabad terület található, jelenleg 19 vállalkozás működik a területen, amelyek 2009-ben 100 millió forintot meghaladó helyi adót fizettek Tata költségvetésébe - mondta el a polgármester.