Bokros visszalépéssel fenyegette meg Dávid Ibolyát
Dátum: 2010-02-17 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:27:42.549788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MDF miniszterelnök-jelöltje külföldről hazaüzenve, levélben tudatta a párt vezetőivel, hogy visszalép, ha nem tudnak úrrá lenni a szervezetben uralkodó káoszon. Bokros Lajosnak elege lett abból, hogy az MDF-fel kapcsolatban a választási program helyett csak a belső csatározások kerülnek a hírekbe. A pártvezetés statáriumot hirdet, nem lesz magánvélemény.
(...)
Február elején felmondott a komplett sajtóosztály, távozott posztjáról a párt gazdasági igazgatója, korábbi pártigazgatója, Varga Zsolt, valamint felmondott a szakmai kabineteket összefogó Hegedűs Péter is, aki szintén megfordult a pártigazgatói székben. Hegedűs át is igazolt az MDF-től az LMP-hez. Az új gazdasági irodavezető a Fideszből rendőrverés miatt kizárt és meztelen fotóival botrányt kavaró Lengyel Zoltán lett.
Már hosszabb ideje nem működik az eredetileg tizennégy fős szakmai kabinet sem, a párt fő szakértői lényegében nem járnak be a székházba, és többen - mint Sajtos Sándor, az utolsó MDF-es polgármester, az önkormányzati kabinet irányítója kedden - kiléptek a pártból.
A szigor elsősorban a párt budapesti szervezeteinek szólhat. A fővárosi választmány tagjai egy hete megbuktatták a párt budapesti elnökét, és kísérletet tettek az SZDSZ-es szövetség felrúgására. A pártelnök az akciót törvénytelennek minősítette, és öt kerületi szervezet működését felfüggesztette.