Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gilgames sírját keresik az iraki Urukban

Egy német régészcsoport türelmetlenül várja az iraki helyzet stabilizálódását, hogy visszatérhessen ásatásainak színhelyére. Az ország déli részében, az ókori Uruk városának színhelyén a talajban talált "rendellenesség" ugyanis egy merész feltevés szerint a legendás Gilgames király elveszettnek hitt sírja lehet.


Dátum: 2003-05-08 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:31.519914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jörg Fassbinder, a müncheni székhelyű Történelmi Emlékművek Hivatalának munkatársa szerint a földbe temetett építészeti elemek megegyeznek a világ legrégibb könyvében, a Kr.e. 2500-ból, a mitikus király idejéből származó agyagtáblákon olvasható leírásokkal. "Az lehet a sír" - mondta Fassbinder az AFP tudósítójának.

Gilgames, a mezopotámiai mitológia hőse, Uruk városának királya a legenda szerint a Kr.e. XXVIII. században uralkodott. Kétharmad részben istennek, egyharmad részben embernek vélték. A nevét viselő, a Kr.e. XVIII.-XVII. századokban egységes egészbe foglalt sumer-akkád eposz főhőse volt. Gilgames a halhatatlanságot akarta megszerezni. Utnapistimtől meg is kapta az élet füvét, ám egy kígyó elrabolta tőle. A mitikus király megtudta, hogy az ember elkerülhetetlen sorsa a halál, de nagy tettei megőrzik majd emlékét - állítja a 12 agyagtáblán 3000 ékírásos sorral feljegyzett eposztöredék, amely Gilgames herkulesi kalandjait beszéli el és az emberiség legősibb epikus emlékmaradványa.

Jóllehet óva intenek az elhamarkodott lelkesedéstől, a német régészek arról álmodnak, hogy óriási jelentőségű felfedezést tehetnek: a helyszín nagyon is úgy néz ki, mint az Eufrátész folyó hajdani mesterséges medre. A Gilgames eposz szerint pedig a papkirályt a folyó medrében temették el, amelynek vize "ketté vált" a halála után.

Az egész területet ugyan még nem tárták fel, de Fassbinder szerint a mágneses rezonanciájú képfelvevő készülékekkel eddig végzett ásatások során a talajon keresztül egy építmény benyomását keltő egységes struktúra "látható", mégpedig a folyóba torkoló hajdani csatorna nyomvonalán.

"Ez a lelet úgy értelmezhető, hogy az maga a sír... De ez talán túlságosan szépen hangzik ahhoz, hogy igaz lehessen" - tette hozzá a régész.

Az ásatások színhelye egyike Mezopotámia legjelentősebb régészeti feltárásainak, mintegy 300 kilométerre délre Bagdadtól és 150 kilométerre Bászrától északra fekszik. Uruk - amely Irak nevét is adta - valószínűleg az emberiség legelső metropolisa volt. Öt évezreden át lakták.

Urukban találták meg a világ legrégebbi írásos okmányait: ezernél több képírásos tábla maradványait, főképpen közigazgatási és politikai beszámolókat. A metropolisnak kétkamarás "parlamentje" volt.

A várost csatornák szelték át és feltehetően a Földközi-tenger és az Öböl térségének egészen Indiáig terjedő államaival folytatott kereskedelemből élt. Uruk városának a kutatók által készített vázlatos térképe lehetővé tette az eposzban említett, Gilgames koráról szóló egyes részletek megerősítését. Az agyagtáblák beszámolnak a papkirály hőstetteiről, valamint arról, hogy kereste a halhatatlanságot. Említést tesznek egy katasztrofális árvízről, amelyet kapcsolatba hoztak a bibliai vízözön és Noé történetével.

Mindezidáig azonban nem tudni, hogy Gilgames valóban élt - vagy csak mítosz volt. Sírjának megtalálása óriási segítség lenne a tudósoknak, akik ezt a távoli múltat rekonstruálják.

Ricardo Eichmann, a Német Régészeti Intézet munkatársa, a kutatócsoport tagja a maga részéről kizártnak tartja, hogy a mágneses rezonancia segítségével észlelt építmény a sírbolt lenne. A mérőeszközök által jelzett "rendellenességek" újabb keletűek, mint a mesterséges csatorna és Kr.e. 1000 évvel keletkezhettek, ami 1500 év időbeli különbözetet jelent - állította a kutató. Szerinte azt állítani, hogy megtalálták Gilgames sírját, "annyi, mintha bejelentenék, hogy megtalálták a legendás Arthur király sírját".

A régészek nem válaszoltak erre az állításra. A tervek szerint februárban egy csoportnak a helyszínre kellett volna utaznia, de az iraki háború miatt lefújták az utazást - mondta el Ricardo Eichmann. A helyzet stabilizálódására várva, addig is legalább biztonsági láncot szándékoznak az ásatások színhelye körül létesíteni a fosztogatókkal, a történelem megrablóival szemben.

PAN - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek