Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A német kormány nagyobb figyelmet fordít Magyarországra

A mostani kereszténydemokrata-szabaddemokrata német kormány a korábbiaknál nagyobb figyelmet fordít Magyarországra és a közép-kelet-európai térségre - mondta Prőhle Gergely, Magyarország korábbi németországi nagykövete szerdán az MTI-nek.


Dátum: 2010-02-17 22:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:27:44.826355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt diplomatát azzal kapcsolatban kérdezte az MTI, hogy Guido Westerwelle német külügyminiszter csütörtökön Budapesten tárgyal.

A német kormányzat szorosabbra kívánja fűzni a kapcsolatokat a visegrádi országokkal - Magyarországgal, Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal. Ezt támasztja alá, hogy Budapestre Pozsonyból érkezik a német külügyi tárca vezetője. Magyarország jelenleg azért is lehet különösen fontos Berlin külpolitikája számára, mert ebben a félévben a visegrádi négyek soros elnöke - folytatta.

A szakértő szerint az ország "legyengült helyzete csökkentette a magyar külpolitika cselekvőképességét", éppen ezért kívánatos, hogy Magyarország, a minden EU-tagállamot érintő stratégiai kérdéseken kívül a 2011 első félévében esedékes soros európai uniós elnökségére előretekintve saját érdekeit, szempontjait is áttekintse Németországgal, keresse az együttműködés lehetőségét az elnökségi program sikeres megvalósításához.

Magyarország EU-elnökségi tervezetében szerepelnek olyan programpontok, amelyek mindkét országot érintik, ilyen például a Duna-stratégia, azzal a céllal, hogy növelni lehessen a Duna-medence EU-n belüli gazdasági-politikai jelentőségét, támogatni lehessen Szerbia integrációs törekvéseit - mutatott rá.

Prőhle Gergely arról is beszélt, hogy a magyarországi német befektetések mértékét befolyásolja a két állam politikai kapcsolatainak minősége, a Magyarországról külföldön kialakult általános kép. "Ez mostanság nem igazán pozitív, javítására ezért nagy hangsúlyt kell fektetni - Németországban is" - mondta.

A volt nagykövet rámutatott: "meg kell értetni Németországgal Magyarország sajátos energetikai helyzetét" és az energiafüggőségéből fakadó törekvéseit. Ez a hagyományosan jó német-orosz kapcsolatok ismeretében különösen fontos - tette hozzá a volt nagykövet.

Németországgal tárgyalni kell a kulturális-oktatási kérdésekről, valamint a tudományos-technológiai együttműködésről is. Utóbbihoz tartozik a természettudományos kutatásokkal foglalkozó Frauenhofer Intézet budapesti működése. Tisztázni szükséges, hogyan alakul az Andrássy Egyetem német támogatása a jövőben; az intézményben kívánatos lenne egy a Duna-medencéhez kapcsolódó kutatóintézetet létrehozása is - közölte.

Kapcsolódó elemek