Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alig működő iktatórendszer 80 millió forintért

Vizsgálatot indított Budapest főjegyzője a Főpolgármesteri Hivatalban két éve bevezetett elektronikus iktató- és dokumentumkezelő rendszer miatt - írja csütörtöki számában az egyik kormányközeli napilap.


Dátum: 2010-02-18 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:27:55.567644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A naponta mintegy 800 városházi hivatalnok által használt, EDOK nevű rendszerrel rengeteg a gond, lassú és folyton lefagy, és még mindig nem tud olyan funkciókat, amelyek a 2007-es pályázati kiírásban feltételként szerepeltek.

A rendszert a főváros 2008 végén vette át és fizetett érte 80 millió forintot, de Wertán Zsolt fővárosi KDNP-s képviselő szerint azóta már 300 milliót kellett költeni a rendszer hibáinak javítására, fejlesztésre. A városháza informatikai ügyosztálya szerint ugyanakkor az EDOK-ra ötmillió forintot kellett fordítani.

Kapcsolódó elemek