Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is jelentős Fidesz-előny

A Fidesz népszerűségi fölénye a biztos szavazó pártot választók körében mutatkozik meg. A párt itt 58 százalékos támogatottsággal rendelkezik, a szocialistákat 23 százalék választaná. A harmadik legerősebb politikai erő ebben a kategóriában a Jobbik, amely továbbra is 10 százalékos támogatottsággal bír.


Dátum: 2010-02-18 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:28:06.351029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikai pártok társadalmi megítélése február hónapban a tendenciák tekintetében nagyban megegyezik a januárival. Három párt érné el a parlamenti küszöböt és a Fidesz stabilan őrzi vezető helyét a pártok népszerűségi versenyében. Egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson 33 százalékot érne el a legnagyobb ellenzéki párt a teljes sokaságon belül. Ezzel párhuzamosan az MSZP támogatottsága 15 százalék. A teljes népességen belül a Jobbik támogatottsága továbbra is öt százalékos, míg az MDF és az LMP három-három százalékon áll.

A Fidesz népszerűségi fölénye még inkább megmutatkozik a biztos szavazó pártot választók körében. A párt itt 58 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg a szocialistákat 23 százalék választaná. A harmadik legerősebb politikai erő ebben a kategóriában is a Jobbik, amely továbbra is 10 százalékos támogatottsággal bír. Változás az előző hónaphoz képest, hogy az MDF a biztos szavazó pártot választók körében a felmérés szerint februárban elérte a parlamentbe jutás küszöbét (5%). Az LMP három százalékon áll, míg az SZDSZ helyzete reménytelennek tűnik, mivel a pártra továbbra is egy százalék szavazna.

A legtöbben Orbánt választanák

A megkérdezettek legnagyobb részben (37%) Orbán Viktor miniszterelnökségét preferálják. A szocialisták jelöltjét, Mesterházy Attilát mindössze 13 százalék támogatná, az MDF jelöltjét Bokros Lajost (12%). Vona Gábort, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét a válaszadók csupán 3 százaléka választaná kormányfőnek.

Mesterházy a baloldalon erősödik, a centrumban gyengül

A magukat jobboldalinak valló válaszadók körében a majd nyolc-tizede (79%) preferálja Orbán miniszterelnökségét, míg Vona öt százalékot, Mesterházy és Bokros egy-egy százalékot kapott.

A centrumban állók 28 százaléka is Orbán miniszterelnökségével szimpatizál, míg egyötödük (19%) Bokros Lajost látná szívesen miniszterelnökként. A "középen állók" alig hét százaléka szimpatizál a baloldali jelölt, Mesterházy Attila miniszterelnökségével, míg Vona Gábort, az önmagukat a centrumhoz sorolók 4 százaléka támogatná.

A baloldali elkötelezettségű szavazók körében a legnagyobb támogatottsággal Mesterházy Attila bír (50%). Ugyanakkor továbbra is jelentős azon baloldali szavazók aránya (20%), akik Bokros Lajos miniszterelnökségével szimpatizálnak. Orbán Viktorra ezen választói csoporton belül 6 százaléknyian szavaznának, míg Vona Gábort 1 százalék támogatná.

Összességében elmondható, hogy Orbán támogatottsága a centrumban és a jobboldalon továbbra is tekintélyeses, míg Mesterházy baloldali térnyerése együtt jár a centrumban történő támogatás csökkenéssel. Bokros támogatottsága a centrumszavazók és a baloldali elkötelezettségűek körében továbbra sem elhanyagolható.

A kutatás módszertana:

A Századvég a Kóddal közös választáskutatási programja keretében kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2010. február 1-6. között, melynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI módszerrel. Az elemzésben közölt adatok nagy valószínűséggel legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Kapcsolódó elemek