Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Marad a folyadék-szigor a repülőtereken

Még három évig érvényben maradhat a repülőgépek fedélzetére felvihető folyadékok mennyiségére vonatkozó korlátozás, mivel a folyékony robbanószerek felkutatására alkalmas berendezések még mindig nem készültek el.


Dátum: 2010-02-19 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:28:17.867020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tagállamok kormányait képviselő Tanács döntését - miszerint 2013. április 29-ig meg kellene teremteni az ilyen anyagok megbízható ellenőrzését, addig azonban életben maradhat a korlátozó intézkedés - az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Brüsszel korábban ez év végére ígérte azoknak a technológiáknak a kifejlesztését, amelyek lehetővé teszik az ilyen anyagokba rejtett robbanószer kimutatását. Ha azonban kidolgozzák is a megfelelő eljárást, további időbe telik, amíg kialakítják a hatékony ellenőrzési rendszert a repülőtereken.

Az Európai Unióban eddig mindössze két, meglehetősen körülményes eljárást hitelesítettek. Az olcsóbbiknál egyfajta érzékelőt nyomnak a folyadékba. A másik gép, amely leginkább egy háztartási robothoz hasonlít, egy szkenner, amely egyenként vizsgálja át a palackokat.

Az Európai Unió tagállamaiból utazók mindössze 100 milliliteres palackokat vagy tubusokat vihetnek fel magukkal a kézipoggyászban a repülőgép fedélzetére, azokat is legfeljebb egyliteres lezárt tasakban. Kivételt csak az uniós repülőterek boltjaiban vásárolt áruk képeznek. A korlátozást 2006 novemberében vezették be egy leleplezett robbantási kísérlet meghiúsítása után.

Kapcsolódó elemek