Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

240 hektáros szocialista földeladás Bábolnán?

Újabb bábolnai földeladás ügyében nyomoz az ügyészség Horváth Klára polgármester, MSZP-s országgyűlési képviselő ellen - mondta Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2010-02-19 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:28:19.461154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: 240 hektáros szocialista földeladás Bábolnán? (Budai Gyula)

A Fidesz szakpolitikusa, az említett földüggyel kapcsolatosan elmondta: 2007. március 10-én Horváth Klára MSZP-s országgyűlési képviselő közérdekű célokra hivatkozva kezdeményezte a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél 240 hektár állami földterület pályázati úton történő értékesítésének engedélyezését.

Budai Gyula ismertette: a 2007 júniusában kiírt pályázatot azonban nem a bábolnai önkormányzat nyerte, hanem két magán személy, Bujáki Gábor és Farkas Sándor, akik 227 millió forintot ajánlottak a 240 hektár állami földért, az önkormányzat 201 millió forintjával szemben. A pénzt egy összegben, banki hitel nélkül fizették ki és ezt követően a két magánszemély, mint tulajdonos, kezdeményezte a földterület művelési ágból való kivonását és ipari parkká történő átnyilvánítását, amivel a földterület értéke négy-ötszörösére emelkedett.

2007. október 17-én, tehát hét nappal azt követően, hogy kezdeményezték a volt állami föld átminősítését - fogalmazott Budai -, a tulajdoni lapra rákerült egy bank és a Vivax Kft. vételi és jelzálogjog bejegyzése iránti kérelme, vagyis a 240 hektár állami földterület egy gazdasági társaság és egy bank tulajdonába került. Egyszerű a képlet - tette hozzá a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének szövetségi igazgatója -, a jelenleg hatályos törvények szerint termőföld tulajdonjogát gazdasági társaság nem szerezheti meg, amennyiben azonban átminősítik, és a művelési ágból kivonják, a földtörvény megkerülésével a terület tulajdonjogát megszerezhetik.

Budai Gyula közlése szerint a bábolnai szocialista polgármester Horváth Klára, így állami földeket játszott át magánbefektetőknek és a hűtlen kezelés gyanúja merül fel a polgármesterrel, az MSZP országgyűlési képviselőjével szemben, ugyanis jelentős vagyonvesztés érte az államot azáltal, hogy a 227 millió forint értékű földterület közel egymilliárd forint értékben került egy gazdasági társasághoz azáltal, hogy kezdeményezték a terület művelési ágból való kivonását és átminősítését ipari parkká.

A fideszes politikus úgy fogalmazott: Horváth Klára "az ingatlanmaffiát megszégyenítő módszerrel" játszotta át a 240 hektáros területet egy gazdasági társaságnak.

A Magosz szövetségi igazgatója szerint Horváth Klára kezdeményezésére írták ki a pályázatot a földterületről, később pedig Bujáki Gábor és Farkas Sándor elismerte, hogy a polgármester készítette a pályázatukat, illetve azt is elismerték, hogy a Vivax Kft. finanszírozta a pályázatukat. Vagyis ez a két ember "strómanként" szerepelt az eljárásban - vélekedett.

Budai Gyula szerint Horváth Klára a Vivax Kft. ügyvezetőjével, Jagarics Ferenncel is kapcsolatban áll, mivel Jagarics segédkezett a polgármester 2005-ös válásakor a vagyonmegosztásban. Az ellenzéki politikus úgy vélte: Horváth Klára felbujtóként szerepel ebben a 2007-es földeladási ügyben, mivel az eladás egyáltalán nem volt indokolt, mert 2006-ban a bábolnai önkormányzat már rendelkezett az ipari park létesítéséhez szükséges területtel.

Budai azt kéri a polgármestertől, azonnal vonuljon ki a közéletből, mert elfogadhatatlan, hogy egy szocialista képviselővel kapcsolatban másfél hónapon belül ilyen ügyek kerülnek nyilvánosságra.

Újságírói kérdésre válaszolva a Fidesz szakpolitikusa elmondta, hogy a bábolnai önkormányzat, úgy kérte a föld eladás engedélyezését, hogy már rendelkezett ipari parknak kijelölt földterülettel.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3111, 'source_type': 'media', 'source_id': 4475, 'target_type': 'article', 'target_id': 96665, 'relation_type': 'describes'}