Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három törvényjavaslattal az új parlamentbe

A jogosítvány megszerzésének feltételeit szigorítaná, a tanárokkal szembeni erőszak büntetési tételét megemelné, a családi pótlék kifizetését pedig iskolalátogatáshoz kötné Kósa Lajos.


Dátum: 2010-02-19 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:28:25.743174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Három törvényjavaslattal az új parlamentbe (Kósa Lajos)

Sajtótájékoztatóján a Fidesz alelnöke azt mondta, amennyiben a következő kormányzati ciklusban is országgyűlési képviselő lesz, e három területen kíván azonnal törvényjavaslatot benyújtani az új parlamentnek.

Mint elmondta, egyik javaslatában arra kötelezné a kormányt, hogy a jogosítvány megszerzésének újra legyen feltétele a nyolc általános iskolai osztály elvégzése.

A politikus a másik törvényjavaslatban arra tesz majd javaslatot, hogy a tanárokkal szemben elkövetett erőszak büntetési tétele a jelenlegi 0-3 évről 1-5 évig terjedő szabadságvesztésre változzon.

Kósa harmadikként arról az indítványról beszélt, amely szerint a szülő az önkormányzatok közbeiktatásával kaphatná csak meg a családi pótlékot, ha nem tesz eleget a gyermekét érintő iskoláztatási kötelezettségének.

Kósa Lajos jelezte: a Fidesz elnökségének is bírja a felhatalmazását abban, hogy a párt parlamenti frakciója, függetlenül attól, ki alakít kormányt, támogatni fogja az említett javaslatokat.

Kósa egy 2005-ös adatra hivatkozva kitért rá: Magyarország felnőtt népességének 17 százaléka nem rendelkezik általános iskolai végzettséggel, ők a "született munkanélküliek".

Ezen a helyzeten Magyarországnak elemi érdeke, hogy változtasson - jegyezte meg.

Az iskolai erőszakkal kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy Hiller István szakminiszter egy évvel ezelőtti ígérete ellenére máig nem került sor a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) ilyen irányú szigorítására.

"Számoljon ma Magyarországon mindenki azzal, hogy ha egy tanárt pofon vág, akkor le kell ülnie egy évet: itt indul a tanárok inzultálása" - fogalmazott Kósa, aki szerint "jelezni kell, hogy ami az országban folyik, az tovább nem folytatható".

A családi pótlékról szólva kijelentette: nem feltételezhető, hogy helyesen használja fel a családi pótlékot az, aki nem képes iskolába járatni a gyerekét.

"Az ilyen szülő ne számítson arra, hogy vele a társadalom szolidaritást tanúsít" - tette hozzá Kósa Lajos.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1558, 'source_type': 'media', 'source_id': 4477, 'target_type': 'article', 'target_id': 96677, 'relation_type': 'describes'}