Újabb lépést tett Horvátország a csatlakozási tárgyalásokon
Újabb két tárgyalási fejezetet nyitott meg Horvátország az EU-csatlakozási tárgyalások pénteken kezdődött fordulóján Brüsszelben, így az összesen 33-ból már csak három témában nem kezdődtek meg az egyeztetések.
Dátum: 2010-02-19 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:28:26.708473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felek ezúttal a halászat és a környezetvédelem témájában kezdték meg a tárgyalást. Olyan fejezetekről van szó, amelyek tárgyalását a két ország határvitája miatt Szlovénia korábban blokkolta.
A legnehezebbnek tartott bel- és igazságügyi, valamint a külügyi és a versenypolitikai fejezet megnyitása még hátravan, brüsszeli közlések szerint áprilisban várható.
A témakörök fele, azaz 17 fejezet esetében a tárgyalásokat már le is zárták.
Horvátország abban reménykedik, hogy idén lezárja a közel öt éve indult tárgyalásokat, és legkésőbb 2012-ben taggá is válhat az unióban.