Még 50 nap a változásig
Még 50 nap, és bekövetkezik a változás, amelyre "mindannyian várunk" - mondta Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnök szombaton a Parlament előtt, ahol jelképesen, egy "Gyurcsány-korszak 50" feliratú papírszalag felmutatásával és "az 50. nap" levágásával elindította a visszaszámlálást, a "centivágást".
Dátum: 2010-02-20 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:28:30.909217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Magyarországon mindenki a változást akarja, de már nem kell sokáig várni, még 50 nap, és bekövetkezik a változás, amely egy korszak végét jelenti, amely után az ország fellélegzik, és elindulhat a növekedés, a megújulás útján. (Az országgyűlési választás első fordulója 50 nap múlva, április 11-én lesz.)
Az MSZP szombati rendezvényével kapcsolatban Pelczné Gáll Ildikó tájékoztatóján azt mondta: szombaton a szocialista párt programot hirdet, ám "ez az a program, amelyre senki nem figyel, amely semmire sem jó, amely semmire nem ad választ". "Megszoktuk a programokat illetően, hogy ezek a programok - és az emberek is - jöttek és mentek" - mondta, hozzátéve, hogy szerinte a programok egy része a hazugságra épült, egy másik része soha nem valósult meg, és voltak olyanok is, amelyek bár megvalósultak, de "inkább soha ne történtek volna meg".