Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támadás érte a hódmezővásárhelyi polgárokat

A hódmezővásárhelyi polgárokat ért durva, és eddig példa nélküli támadásnak nevezte a város polgármestere, hogy szombaton éjszaka több ház falára is a roma kisebbség ellen irányuló feliratokat festettek.


Dátum: 2010-02-21 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:28:36.470134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lázár János (Fidesz) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében leszögezte, Hódmezővásárhely önkormányzata a leghatározottabban elítéli, hogy a városban vagy az ország bármely területén bárkit származása, neme, világnézete, politikai, vallási, illetve felekezeti hovatartozása miatt hátrány vagy megkülönböztetés érjen.

Az önkormányzat a városi rendőrkapitányságnak a tettesek felkutatásához minden támogatást biztosít, a sértetteknek pedig minden segítséget megad - közölte a polgármester.

A településen több mint tíz lakóház falára festettek ismeretlenek különböző feliratokat festékszóró spray-vel szombat éjszaka.

A rendőrség közösség elleni izgatás bűntette miatt indított nyomozást.

Kapcsolódó elemek