Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az "útiterv" figyelmen kívül hagyja az emberi jogokat

A közel-keleti rendezést célzó, április végén előterjesztett új nemzetközi béketerv könnyen zátonyra futhat, mivel figyelmen kívül hagyja az emberi jogokat - állapítja meg a Human Rights Watch (HRW) elnevezésű nemzetközi emberjogi szervezet csütörtökön nyilvánosságra került állásfoglalása.


Dátum: 2003-05-08 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:35.531724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az útiterv: ugyanazoknak az emberjogi hibáknak a megismétlése, mint az oslói béketerv" alcímmel közölt dokumentum azt hangsúlyozza, hogy az előző palesztin-izraeli béketervek már kudarcot vallottak, mivel nem vették figyelembe az emberjogi kérdéseket. A Human Rights Watch véleménye szerint a kvartett, azaz az ENSZ, az Európai Unió, Oroszország és az Egyesült Államok közreműködésével kidolgozott béketerv magában hordozza a lakosság bizalmának elvesztését és az egész folyamat összeomlását.

Gyakorlatilag minden eddigi közel-keleti béketerv hallgat az emberi jogok védelméről, illetve az emberi jogok nemzetközi elveinek kérdéséről. Egyik sem kínál biztosítékokat a visszaélések ellen - állapítja meg a HRW dokumentuma. Alapvető fontosságú volna tehát, hogy ne ismételjük meg ugyanazt a hibát - teszi hozzá a New York-i központú szervezet.

Az "útitervnek" nevezett rendezési program nem követel semmiféle kötelezettségvállalást sem a palesztinok, sem pedig az izraeliek részéről arra vonatkozóan, hogy igazságot szolgáltassanak az egyes személyeket ért súlyos visszaélésekért, a polgári személyek sérelmére elkövetett, előre kitervelt akciókért, illetve gyilkosságokért.

Ha az emberi jogok kérdése szerepet kap is a béketervben, csak megtárgyalandó politikai pontként és nem a két felet kötelező körülményként - hangsúlyozza a Human Rights Watch.

A szervezet felszólítja egyúttal a kvartettben részt vevő államokat, hogy a tervezethez kapcsolva alakítsák ki az emberjogi helyzettel kapcsolatos előrelépéseket ellenőrző mechanizmust.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek