Orbán Viktor a szerb miniszterelnökkel tárgyalt
Dátum: 2010-02-24 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:29:27.117966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor a mai napon megbeszélést folytatott Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnökkel. A találkozón elhangzott, hogy Magyarország számára fontos Szerbia EU-integrációja, és fontos a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése.
A Fidesz elnöke elmondta: nagyra értékeljük a Nemzeti Tanácsokról elfogadott törvényt, amely magas szintű védelmet biztosít a Szerbiában élő kisebbségek számára.
A szerb miniszterelnök felvetette egy szerb-magyar közös kormányülés későbbi megrendezésének gondolatát, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor nyitottságának adott hangot. A miniszterelnökkel való találkozó előtt Orbán Viktor tárgyalt Tomislav Nikoliccsal, a Szerb Haladó Párt elnökével és Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével is, akinek a Fidesz elnöke gratulált a választási névjegyzékhez gyűjtött immár több mint 130 ezer aláíráshoz.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője