Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz támogatja a találkozó céljait

A Fidesz egyértelműen és határozottan támogatja a budapesti energiabiztonsági csúcstalálkozót, és egyetért a konferencián elfogadandó nyilatkozat összes céljával - közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2010-02-24 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:29:34.035904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus a csúcstalálkozó helyszínén azt mondta, a térség energiabiztonságának kulcsa egyrészt egy észak-déli irányú energetikai és infrastrukturális korridor megalkotása, továbbá a Nabucco gázvezeték megvalósulása.

Az ellenzéki politikus úgy vélte, kialakulóban van olyan közép-európai együttműködés, amely a Fidesz külpolitikájába illeszkedik.

Németh Zsolt úgy fogalmazott, a kormány, mandátumának legvégére, megtalálta azt a megfelelő politikai vonalvezetést, amelyet az ellenzéki párt elvárt volna az elmúlt nyolc évben.

Kapcsolódó elemek