Orbán Viktor a horvát miniszterelnökkel tárgyalt
Dátum: 2010-02-24 19:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:29:38.158678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor a mai napon tárgyalt Jadranka Kosor horvát miniszterelnökkel.
A találkozón a néppárti politikusok egyetértettek abban, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése óriási lehetőséget jelent mindkét országnak. A két politikus a közép-európai stratégiai együttműködés jegyében egyaránt fontosnak nevezte a Horvátországban létesülő LNG-terminálhoz kapcsolódó fejlesztési terveket, a két ország gázvezetékeinek összeköttetését, valamint az észak-déli közlekedési folyosó kiteljesítését.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője