Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szúnyogokkal a szúnyogok ellen

Genetikailag módosított hímszúnyogok szabadon engedésével igyekeznek fékezni a Dengue láz terjedését. A szakértők szerint a módszer, bár nem olcsó, hatékony, és az anyagi körülményeiktől függetlenül segítséget jelent az embereknek.


Dátum: 2010-02-25 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:29:49.286134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nőstényszúnyogok repülésképtelenné tételével akadályoznák a Dengue láz terjedését brit és amerikai kutatók: a szakértők olyan, genetikailag módosított hímeket hoztak létre, amelyek utódai kisebb szárnyakkal rendelkeznének, így nem is repülhetnének.

A jelenleg alkalmazott módszerek nem elég hatékonyak - állítja a kutatás egyik vezetője, a Kaliforniai Egyetemen dolgozó Anthony James professzor, aki szerint az általuk kidolgozott megoldás jelentősen csökkentené a megbetegedések és így a halálozások számát.

A tervek szerint a szakértők gondosan kiválasztott területeken engednék el a hímeket, olyan mennyiségben, hogy azok elegendő számú nőstényt tudjanak megtermékenyíteni. A beavatkozás a módosított génekkel rendelkező hímek fejlődését nem, csak utódaikét befolyásolja.

A szakemberek szerint a módszer biztonságos és hatékony alternatívája a veszélyes rovarölő szereknek, és minden ember számára segítséget jelent, függetlenül attól, hogy szegény vagy gazdag. A későbbiekben ráadásul az olyan betegségek ellen is segíthet felvenni a harcot, mint a malária, amit ugyancsak szúnyogok terjesztenek.

A Dengue lázat évente nagyjából 100 millió ember kapja meg, de a betegség a bolygó lakosságának harmadát is veszélyeztetheti. A kórokozót elsősorban az Aedes aegypti szúnyogfaj nőstényei terjesztik.

Kapcsolódó elemek