Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kortárs Művészeti Fesztivál Székesfehérváron

Különlegességekkel, szemnek, fülnek tetsző alkotásokkal várják a rendezők az idei, immár negyedik Kortárs Művészeti Fesztiválra az érdeklődőket Székesfehérvárra.


Dátum: 2003-05-08 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:38.810699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Székesfehérvár főutcáján, a járókelők feje felett színes lobogókat lenget a szél. Van, amelyik hagyományosan királyi motívumokkal díszített és van modern és még modernebb formákkal ékesített nagy méretű lepel: az országos utcaöltözet pályázat alkotásai.

Ezek értékelésével nyílik ma délután öt órakor a Városház téri színpadon a 4. kortárs művészeti fesztivál. Mint Szűcs Erzsébet, a fesztivál egyik szervezője, az önkormányzat mellett főrendező Szent István Király Múzeum munkatársa elmondta, elsősorban a fehérvári művészeknek, csoportoknak kívántak bemutatkozási lehetőséget adni, de nagyon sok vendégművész is bekapcsolódott a programba.

A kínálat túl nagy ahhoz, hogy kimerítően hírt lehessen adni róla, ezért csak némi ízelítőt mondok: a számtalan textil, fotó, képzőművészeti tárlat, tánc, film és színpadi előadás, alternatív zenekarok és más együttesek bemutatkozása mellett külön szót érdemel a holnap kezdődő Alba Regia jazz fesztivál, amely nemzetközi hírességeket is felvonultat, vagy például az üres terek festészeti kiállítás, amelyet a témához kapcsolódó előadások előznek meg.

Izgalmasnak ígérkezik az Örkény darabokra koreografált groteszk táncjáték, vagy az a színházi előadás is, amely az omladozó, barokk stílusú Hímer ház szobáiban látható majd oly módon, hogy a színészek helye állandó lesz, a nézők vándorolnak szobáról szobára és így alakul ki a történet. A programok idejéről, helyéről minden délután 2-től 6-ig a Városház téri információs ponton lehet érdeklődni.

Forrás:mno.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek