Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mit mondott Vona Gábor Abasáron?


Dátum: 2010-02-25 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:29:55.056751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Frissítés:

Korábban itt szereplő anyagunk Vona Gábornak, a Jobbik elnökének egy kijelentését tartalmazta. Az eredetileg az ATV honlapján, majd más honlapokon is megjelent cikk szerint a Jobbik elnöke a magyar mezőgazdasággal kapcsolatban fogalmazott meg egy gondolatot, melyet az atv.hu eredeti cikke szó szerinti idézetként tartalmazott. Honlapunk ezt az idézetet vette át ebben a cikkben, szöveghűen.

A mai napon szerkesztőségünket levélben kereste meg a Jobbik sajtófőnöke a szóban forgó idézettel kapcsolatban. Állítása szerint Vona Gábor nem tett ilyen tartalmú kijelentést, és erre hivatkozva azt kérte, vegyük le az anyagot honlapunkról.

Szerkesztőink megpróbáltak utánajárni annak, mi az igazság, és olyan felvételt találni a szóban forgó eseményről, amely egyértelműen bizonyítja, elhangzott-e a Jobbik elnökének a szájából az ATV eredeti cikkében idézett mondat. Mivel nem találtunk olyat bizonyító erejű felvételt, amely egyértelművé tenné, mi hangzott el és mi nem Abasáron, e cikk tartalmát a kérésnek megfelelően módosítottuk. Amennyiben sikerül olyan felvételt találnunk, amely tisztázza a kérdést, cikkünket ismét frissíteni fogjuk.

Kapcsolódó elemek