Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejlesztésre pályázik a Nógrád megyei kórház

Másfél milliárd forint összegű fejlesztésre adott be pályázatot a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház, a fejlesztés részleteit a fenntartó megyei önkormányzat és a kórház vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették.


Dátum: 2010-02-25 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:29:55.399399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bercsényi Lajos igazgató főorvos hangsúlyozta: fokozottan hátrányos helyzetű térségről van szó. Mint elmondta, Nógrádban 20 százalékkal alacsonyabb az átlagkereset az országos átlagnál, a 60 éven felüliek aránya pedig már 21 százalékos, holott 30 éve még csak 12 százalék volt. Az egészségügyre nagyobb teher hárul, és kötelességük jobb és gyorsabb ellátást adni - tette hozzá.

Közlése szerint a 1,5 milliárd forintos pályázattal azt szeretnék elérni, hogy végre Nógrád megyében is legyen - az orvosi diagnosztikában használt, képalkotásra alkalmas - MR-készülék, emellett korszerű sterilizáló központot és labort alakítanának ki, s tovább fejlesztenék az intenzív és gyermekintenzív ellátást 2012. december végére.

Az igazgató elmondta: a régiós egészségügyi tanácsban első helyen szerepel a nógrádi pályázat, vagyis "elismerték a tényeket", hogy az MR elérése tekintetében másoknál hátrányosabb a nógrádi beteg, mert az egri vagy a budapesti vizsgálatra 6-8 hetet kell várnia. Hozzátette, hogy máshol már a PET/CT-ért küzdenek.

A beruházás kapcsán pénteken a kórház meghívására Salgótarjánba látogat Székely Tamás egészségügyi miniszter. Becsó Zsolt (Fidesz), a megyei önkormányzat elnöke azt mondta: bízik abban, hogy a miniszter pozitív bejelentést tesz. A pályázatról egyébként kormánydöntés születik majd.

Becsó Zsolt és Barta László főjegyző arról számolt be a sajtótájékoztatón, hogy a fenntartó kiemelt intézményként kezeli a megyei kórházat. Az utóbbi 20 évben 9 milliárd forintot meghaladó összegű fejlesztés történt a kórházban, döntően címzett támogatásból, több száz millió forintos önrésszel.

A mostani pályázathoz 150 millió forintos önerőt biztosít a kórház. Becsó Zsolt közölte: noha "soha nem látott mértékű hiánnyal" fogadták el az idei költségvetést, a fejlesztésekre a két éve 1,5 milliárd forint értékben kibocsátott kötvényből tudnak pénzt szánni.

Kapcsolódó elemek