Tatabányai lány a sikeres olimpiai váltóban
Keszler Andrea személyében tatabányai sportoló is részese a rövidpályás gyorskorcsolyázók vancouveri sikerének.
Dátum: 2010-02-25 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:30:00.049670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint ismeretes, az olimpián a 3000 méteres női váltóban ötödik helyen végzett a Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea összetételű magyar csapat. A megyeszékhely közgyűlése korábban 400 ezer forint felkészülési támogatást szavazott meg a Tatabányán élő versenyzőnek.
Bencsik János polgármester elmondta: a város nagyon szurkolt azért, hogy Keszler Andrea sikeresen szerepeljen az olimpián. Úgy látja, hogy a sportolói tehetség, a sok munka és a megalapozott szakmai felkészítés hozta meg számára a sikert. Hozzátette: olyan elhivatott edzők dolgoznak a Tatabányai Diákkorcsolyázó Egyesületben, akik görkorcsolya és a rövidpályás gyorskorcsolya szakágat is népszerűvé tették a diáksportolók körében. Ezért az önkormányzat mintegy másfél évtizede támogatja az egyesületet, új görkorcsolyapályát épített, valamint felújította a városi jégpályát is.