Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Útfelújítás és csarnoképítés Békéscsaba ipari övezetében

Egyszerre korszerűsítik Békéscsaba északi ipartelepének úthálózatát és építenek új ipari csarnokot is a területen - közölte a város gazdasági alpolgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón Békéscsabán.


Dátum: 2010-02-25 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:30:01.346713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hanó Miklós (Fidesz) elmondta: az önkormányzat pályázat útján nyert el a régiós fejlesztési tanácstól két belterületi útjának felújítására 88 millió forint támogatást, melyből az egyik projekt megvalósítása az északi iparterületen lévő ipari és kereskedelmi vállalkozások számára teremt jobb megközelítést. A város további 47 millió forintot biztosít a beruházáshoz.

Az alpolgármester hozzátette: a térségben az önkormányzat tulajdonában áll egy kilenc hektáros terület is, ahol - szintén pályázat segítségével - majdnem 600 millió forintért új, 3.200 négyzetméteres ipari csarnokot is építenek.

Az útfelújítási és csarnoképítési programokra összességben csaknem 340 millió forint támogatást nyert el a város, ami azt jelenti, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére Békéscsabán nem állnak le a fejlesztések. Az önkormányzat képes biztosítani a beruházásokhoz szükséges önerőt - mondta.

Hanó Miklóst felhívta a figyelmet arra, hogy rövidesen megkezdődik a majdnem 18 milliárd forintba kerülő szennyvízcsatorna-beruházás. Az úthálózat-felújítási tervekben figyelembe veszik a várható útfelbontásokat.

Veress József, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke (MSZP) azt hangsúlyozta, hogy a tanács a 2007 és 2013 közötti időszakra összességében 45.7 milliárd forintot különített el a térség bel- és külterületi útjainak a felújítására. Mint mondta, ezekre a pályázatokra már eddig is többszörös volt a túljelentkezés, ami azt mutatja, hogy a mellékutak korszerűsítését a továbbiakban is kiemelt feladatként kell a régióban kezelni.

Kapcsolódó elemek