Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az informatika kiemelt ágazat lesz

Egyetértési nyilatkozatot írt alá a Fidesz informatikai és telekommunikációs munkacsoportja és az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöksége. A dokumentumot Nyitrai Zsolt, a munkacsoport vezetője és Keresztesi János, az IVSZ elnöke írta alá a két testület közös ülését követő sajtótájékoztatón.


Dátum: 2010-02-25 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:30:03.074389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz munkacsoportjának vezetője a megbeszélésen elhangzottakat ismertetve elmondta: a résztvevők áttekintették az infokommunikáció magyarországi helyzetét, "nagyon kritikus" megállapításokat téve az elmúlt kormányzati ciklussal kapcsolatban, illetve meghatározták a jövő teendőit.

Nyitrai Zsolt kitért arra is, hogy "a Fideszben megszületett egy fontos politikai döntés", eszerint ha a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt a választások után, az informatika kiemelt ágazat lesz.

Elmondása szerint fontos célként tekintenek az elkövetkezendő négy évben az e-demokrácia intézményének kialakítására és megerősítésére. Elhatározták azt is - tájékoztatott -, hogy a jövőben valódi e-közigazgatási tevékenységet kell folytatnia a kormánynak, mert a mostani ciklusban "ez sem volt sikeres".

A Fidesz operatív igazgatója úgy vélte, hogy az elmúlt négy év az informatika és a telekommunikáció szempontjából is "elvesztegetett időszak" volt.

"Egyfajta kettős beszéd" jellemezte a kormányzatot, hiszen csak a szavak szintjén csökkentette a digitális szakadékot - jelentette ki, hozzátéve, hogy a kabinet néhány előterjesztése - például az internetadóra vonatkozó - ezzel a célkitűzéssel "homlokegyenest ellentétes" volt.

Több projekthez nem biztosították az átláthatóságot, sokszor a közbeszerzés megkerülésével írtak ki pályázatokat - jegyezte meg.

Szót ejtett arról is, hogy számos olyan informatikai program volt, amelyet a kormányzat megszüntetett, vagy amely anyagi támogatás hiányában a vegetálás állapotba került. A politikus ez utóbbiak közé sorolta a Netrekész, a Teleház és az e-Magyarország pont programokat.

Az IT-szektor a magyar gazdaság motorja lehet, ha jó az együttműködés a magyar állam, a kormányzat és a piaci szereplők között - állapította meg Nyitrai Zsolt.

Nyitrai - kérdésre válaszolva - kifejtette, nem az a fő kérdés, hogy miniszter, államtitkár, vagy kormánybiztos vezeti-e majd a területet, hanem az, hogy meglegyen a határozott politikai szándék az informatika menedzselésére. "Ez megtörtént" - szögezte le.

Keresztesi János arról beszélt, hogy minden párthoz eljuttatták azt a javaslatukat, miszerint részt vennének programalkotásukban. Egyedül a Fidesz-KDNP-vel tudunk együtt működni, csupán ők fogadták el a felajánlkozást - mondta.

Kapcsolódó elemek