Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tőkés: Az elmaradt igazságtételnek következményei vannak

Tőkés László szerint a kommunista rendszerek bukása után a kelet-európai országokban elmaradt az igazságtétel, s ennek máig ható, súlyos következményei vannak.


Dátum: 2010-02-25 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:30:07.184130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Húsz évvel a szovjet birodalom összeomlása és a berlini fal lebontása után egyre világosabban látjuk, hogy igazságtétel nélkül lehetetlen a megbékélés. Két évtized után egyre nyomasztóbbak számunkra az elmaradt vagy késlekedő igazságtétel, a kommunizmus visszahúzó örökségének súlyos következményei, melyek egyébként Európa tényleges egységesülésének is az útjában állnak" - jelentette ki az Európai Parlament (EP) képviselője, vezető romániai magyar politikus csütörtökön Prágában a kommunista rendszerek bűntetteivel foglalkozó nemzetközi konferencián.

A tanácskozást a prágai Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet, valamint a cseh szenátus közösen szervezte. A péntekig tartó fórumon történészek, emberi jogi aktivisták, volt politikai foglyok és politikusok mondanak véleményt a megbukott rendszerről.

Tőkés szerint világos, hogy a totalitárius rendszerek - a nácizmus és a kommunizmus - megítélése tekintetében "nem lehet és nem szabad kettős mércét alkalmazni".

"Az Európai Közösség közös ügye és felelőssége, hogy ne engedje +ellopni+ a forradalmat és a demokráciát; hogy...tagországainak és a szabadságra vágyó nemzeteknek hathatós támogatást és gyakorlati segítséget nyújtson az elkezdett rendszerváltozás folytatásához, a diktatúra terhes örökségének leküzdéséhez, az emberi és közösségi jogok kivívásához, a társadalmi, erkölcsi és jogi igazságtétel megvalósításához" - szögezte le az EP-képviselő, akinek nagy szerepe volt a romániai forradalom kirobbantásában.

Cseh történészek a fórumon felvetették: prágai székhellyel hozzanak létre egy európai intézetet, amely átfogó jelleggel vizsgálná a volt kommunista rendszereket, s egyben szakmai segítséget nyújthatna a már működő nemzeti intézeteknek.

Kapcsolódó elemek