Újabb gázáremelésre készül a kormány
Pofátlanul magas, 15-50 százalékos gázáremelésre készül a kormány - mutatott rá újságírók előtt Cser-Palkovics András, kiemelve: minden nap, amit a hatalomban tölt ez a kormány, rossz az ország számára.
Dátum: 2010-02-26 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:30:22.170795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint fogalmazott, a hírek szerint áprilisban 15-50 százalék közötti gázáremelésre készül a kormány, tehát ismét a legszegényebbekre teszik a legnagyobb terhet. Ezzel kapcsolatosan a honatya arra emlékeztetett, hogy néhány hete a szocialisták még kampányt folytattak a távhő áfájának csökkentése miatt, amivel 17 milliárdot spóroltak az embereknek, most azonban a gázártámogatás leépítésével 55 milliárdot vesznek el tőlük.
Minden nap, amit a hatalomban tölt ez a kormány, rossz az ország számára - szögezte le végül Cser-Palkovics András.