Érkezik a tejágazatot segítő 300 millió euró
Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága a héten Surján László néppárti képviselő javaslatára felszabadította az Európai Unió 2010-es költségvetésében a tejágazat megsegítésére elkülönített 300 millió eurós tartalékot.
Dátum: 2010-02-26 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:30:23.854169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Surján László elmondta: "Ez az Európai Parlament által megkövetelt összeg jelentősen megnöveli a tejtermelők támogatásának lehetőségét, hiszen a korábbi 450 millió euróval együtt már 750 millió fordítható erre a célra.
A tagállamok felelőssége, hogy ezzel az összeggel jól gazdálkodjanak. Elsősorban a kistermelők, a családi gazdaságok fejlesztését, versenyképessé tételét kellene támogatni."