Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenegy havi csúcson az infláció az euróövezetben

Az euróövezetben tizenegy havi csúcsra, 1 százalékra emelkedett az éves infláció januárban.


Dátum: 2010-02-26 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:30:25.761614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az euróövezetben tizenegy havi csúcsra, 1 százalékra emelkedett az éves infláció januárban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken ismertetett végleges adata szerint.

Decemberben 0,9 százalék volt az éves bázisú index.

Januárban ugyanakkor 0,8 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak decemberhez viszonyítva, amikor 0,3 százalékkal emelkedtek.

Havi szinten csökkent a ruházati termékek és a háztartási berendezések ára, és mérséklődtek a távközlési, szállodai, valamint az éttermi árak is.

Az energiaárak ugyanakkor 2,1 százalékkal nőttek decemberhez képest és 4,0 százalékkal tavaly januárhoz viszonyítva.

Az élelmiszer- és energiaárak nélküli januári maginfláció 0,9 százalék volt éves szinten, és mínusz 1,3 százalék havi összevetésben.

Kapcsolódó elemek