Összbírói értekezlet elmarasztalta Medgyessy Etikai Tanácsának vezetőjét
Elmarasztaló állásfoglalást hozott a Komárom-Esztergom megyei összbírói értekezlet a csütörtökön megalakult Köztársasági Etikai Tanáccsal kapcsolatosan, melynek vezetője Solt Pál legfelsőbb bírósági tanácselnök, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke. Az összbírói értekezlet után kiadott közlemény szerint a tanácskozáson a résztvevők egy tartózkodással, ellenszavazat nélkül foglaltak állást arról, hogy a bírói hivatással összeegyeztethetetlen a politikai szerepvállalás, mert az etikai szabályokba ütközik.
Dátum: 2003-05-08 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:40.699062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Köztársasági Etikai Tanács tagjainak csütörtöki budapesti bemutatásakor Solt Pál arról beszélt, hogy a testület civil jellege és tagjainak személyes integritása, köztekintélye vitathatatlan, a felkérés állami jellege ezt nem befolyásolja. A Legfelsőbb Bíróság tanácsvezető bírája még februárban az MTI érdeklődésére úgy nyilatkozott: meggyőződése szerint nincs összeférhetetlenség aktív bírói státusa és egy szakértői bizottság vezetői feladatainak ellátása között.
MTI - fidesz.hu