Szili nyilvánosságra hozná az őszödi beszéd vizsgálatát
Dátum: 2010-02-28 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:30:43.130692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A szocialista párt történelmi mértékű elhiteltelenedéséhez vezetett"
Szili Katalin azt kérte az MSZP elnökségétől, illetve frakcióvezetőjétől, hogy kezdeményezzék a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) balatonőszödi beszédről készült vizsgálatának teljes nyilvánosságra hozatalát.