Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összevissza nyilatkozik az MDF: Dávid kontra Herényi?


Dátum: 2010-02-28 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:30:45.925493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Maguk választották sorsukat a kommunista diktatúrák áldozatai"

A kommunizmus gyilkos diktatúra volt: embereket ölt, családokat tett tönkre, nemzeteket és országokat nyomorított meg - közölte Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke vasárnap. A Klubrádióban Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese csütörtökön viszont azt mondta: "Nem lehet egyenlőségjelet tenni a holokauszt áldozatai és a kommunizmus áldozatai közé. Az, hogy a kommunizmus áldozatává ki vált, az részben az ő döntése volt: antikommunista volt, egyéb nézeteket vallott, tehát ő erről dönthetett." Dávid nem határolódott el Herényi nagy felháborodást kiváltó kijelentésétől.

Kapcsolódó elemek