Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország vége"

"Magyarország vége" - ezt a feliratot olvashatják a bodrogközi Alsóbereckinél az országból kifelé és az országba befelé haladó autósok egyaránt, holott a magyar-szlovák államhatár még legalább fél kilométerrel odébb van. Zuti Lajos, a helyi polgármester szerint viszont az a település, amely a működéséhez alig kap állami támogatást, és amely emiatt jelentős likviditási gondokkal küzd, annak ez a helyzet - különösen a végeken - már magát a véget jelenti.


Dátum: 2010-02-28 23:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:30:47.957433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kevesebb mint ezer lakosú bodrogközi Alsóberecki független polgármesterénél - mint mondta - elszakadt a cérna, betelt a pohár. A település húszmillió forintos igényt jelentetett be az önkormányzatok számára kiírt pályázaton, ám ennek csak töredékét kapta meg, mindössze 400 ezer forinthoz jutott hozzá.

Zuti Lajos az MTI-nek vasárnap nyilatkozva arról beszélt, hogy szerinte ez a helyzet egyszerűen megalázó, a falu költségvetési szaldója mínusz 20 millió forint, magyarán ennyi a hiánya, és bár minden lehetséges módon spórolnak, de még a közüzemi számláik kifizetése is soha nem látott nehézségekbe ütközik.

Az elkeseredett polgármester úgy vélte: az állami normatíva nem elég a működéshez, Alsóbereckit az állam nem kezeli az ország részeként, ezért is protestált azzal, hogy a település nevét jelző táblák alatt lévő, egyébként az európai uniós Leader-programot hirdető táblákat megfordíttatta, majd a hátukra a saját költségén ráfestette a "Magyarország vége"-feliratot.

Így most akár Magyarországból kifelé haladnak az autósok, akár a szlovák határt átlépve Magyarország belseje felé tartanak, az Alsóberecki nevét jelző táblák alatt egyaránt ezt a két új feliratot láthatják.

Kapcsolódó elemek