Már 11 százalék fölött a magyar munkanélküliség
Dátum: 2010-03-01 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:30:57.739247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Újabb európai uniós adat bizonyítja, hogy az MSZP-kormány alkalmatlan a válság kezelésére.
Egy év alatt jelentősen, 11 százalék fölé emelkedett hazánkban a munkanélküliség, köszönhetően a szocialista kormány elhibázott, megszorításokra épülő gazdaságpolitikájának. A Fidesz nemzeti ügynek tekinti a munkahelyek megvédését, és tíz év alatt egymillió új legális munkahely létrehozását tűzi ki célul.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője