Mensáros László emlékkiállítás Mohorán
Mensáros László emlékkiállítás nyílik a színművész halálának tizedik évfordulója alkalmából Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban, szombaton.
Dátum: 2003-05-09 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:42.267766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nógrád megyei községben, Tolnay Klári szülőfalujában június 20-ig látogatható tárlaton Mensáros László életútjára emlékezhetnek a látogatók - közölte Balla István, az emlékház vezetője, a kiállítás szervezője.
Ismertette: a mohorai kiállításon eredeti fotók, levelek, jegyzetek mellett láthatók Mensáros László személyes tárgyai, jelmezei, bútorai.
Betekintést nyernek a látogatók Mensáros László életének kevésbé ismert, szomorú szakaszába, az 1956-ot követő börtönévekbe is, s megtekinthető lesz az a corpus is, amelyet édesanyjának faragott a gyűjtőfogházban.
MTI - fidesz.hu