Ausztria vezet a biogazdálkodásban az EU-ban
Az Európai Unió tagországai közül Ausztriában a legnagyobb a biogazdálkodás által hasznosított terület az összes megművelt területen belül.
Dátum: 2010-03-01 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:31:03.521472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Eurostat adatai szerint az összes mezőgazdasági terület 15,7 százalékán folytattak biogazdálkodást Ausztriában 2008-ban, a második helyen Svédország áll 9,9 százalékkal, a harmadik Olaszország 8,9 százalékkal.
Az EU átlag 4,1 százalék volt.
Magyarországon mindössze 2,5 százalékot tett ki a biogazdálkodás. Magyarország viszont az EU azon csoportjába tartozik, ahol a legnagyobb mértékben nőtt az organikus termőterület 2007-2008 között: 15 százalékkal 123 ezer hektárra, a listavezető Spanyolországban 33 százalékos, Bulgáriában 22 százalékos, Szlovákiában 19 százalékos volt a növekedés.
A 27 tagországot együttvéve tavaly 7,8 millió hektárra nőtt a biotermékek termőterülete.
Az unióban a szántóföldi biogazdálkodás legnagyobb részét, 44 százalékát a gabonafélék tették ki, majd a zöldtakarmányok következtek 42 százalékkal, friss zöldségféléket közel 4 százaléknyi területen termesztettek.