Tudatosan rombolják szét a demokráciát a szocialisták
Hadházy Sándor országgyűlési képviselő Kövér Lászlót, a Fidesz Országos Választmányának elnökét látta vendégül Tahitótfalun, a pénteken megrendezett lakossági fórumon.
Dátum: 2010-03-01 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:31:04.180343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A késő estig tartó esőzés ellenére teltház volt pénteken a tahitótfalusi Népházban, a Fidesz választókerületi szervezete által megrendezett fórumon.
Hadházy Sándor köszöntötte a megjelenteket, bevezetőjében kiemelte, hogy hazánk mély gazdasági és morális válságban van. Az elmúlt évek kormányzati politikája rossz irányba vitte a gazdaságot, jelentősen növelte a munkanélküliséget. A riasztó adatok azt mutatják, hogy a kormány képtelen úrrá lenni a helyzeten, nem kezeli, hanem mélyíti a válságot.
Az MSZP-kormány kezéből kicsúszott az irányítás, a szocialisták nem alkalmasak az emberek problémáinak megoldására. "Változásra van szükség! Politikai fordulat kell a válság leküzdéséhez!" - hangsúlyozta. Hadházy Sándor fontosnak tartja, hogy át kell világítani és el kell számoltatni az elmúlt évek kormányzati politikáját és kormányzati politikusait, egy jó kormányzati politikával vissza kell szerezni az emberek bizalmát.
Leltárral és felelősségre vonással kell kezdenie a munkáját az új kormánynak - jelentette ki Kövér László. A Fidesz választmányi elnöke szerint Magyarországon ma elsődlegesen morális válság van a gazdasági válság mellett. Kövér László úgy fogalmazott: a szocialisták tudatosan rombolják szét a demokráciát. "Nem rossz reflexekkel viszonyulnak a demokratikus játékszabályokhoz, hanem tudatosan rombolják szét a demokrácia lényegét vagyis a valódi alternatívaképződés esélyét" - jelentette ki a politikus.
Kövér László az előadás után, több mint egy órán keresztül válaszolt a lakossági kérdésekre, végül Hadházy Sándorral együtt megköszönték a jelenlévőknek az aktív részvételt.