Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pesty László Komlón járt

2010. február 27-én, szombaton délután került sor Komlón a Fidesz helyi szervezetének "Polgári Kaszinó" elnevezésű rendezvényére, melyen több mint 120-an vettek részt.


Dátum: 2010-03-01 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:31:04.509657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A program Polics József országgyűlési képviselőjelölt köszöntőjével és helyzetértékelőjével vette kezdetét. A politikus többek között összefoglalta az elmúlt évek hibás kormányzati és önkormányzati döntéseit, és ismertette az Fidesz főbb elképzelésit a jövőre, a magyar gazdaság talpra állítására vonatkozóan. A képviselőjelölt megköszönte az aktivisták és a szimpatizánsok támogatását, mellyel segítették indulását a tavaszi országgyűlési választásokon.

Ezt követően az érdeklődők megtekinthették a "Tolvajok ideje" címmel forgatott filmet, melyet a rendezvény meghívott vendége Pesty László dokumentumfilmes készített.

A cikk teljes terjedelmében az alábbi linken olvasható.

Kapcsolódó elemek