Megrongálták a Fidesz egyik helyiségének kirakatát
Megrongálták a Fidesz-KDNP új, megnyitásra váró információs pontjának kirakatát ismeretlenek Miskolcon, a város sétálóutcájában - tájékoztatta Zsiga Marcell, a pártszövetség képviselőjelöltje hétfőn az MTI-t.
Dátum: 2010-03-01 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:31:06.429182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Február 27-ére, múlt szombatra virradó éjszaka ismeretlen tettesek komoly kárt okoztak, az iroda üvegajtaján elhelyezett nagyméretű díszplakátot megrongálták, és ugyanezen az éjjelen számos más Fidesz-plakátot is letépkedtek a közterületeken - közölte Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es számú választókerületének képviselőjelöltje.
Mint hozzátette, szomorú, hogy a közbiztonság hiánya egyre súlyosabban érzékelhető és ilyen garázda jellegű cselekmények Miskolc sétálóutcájában előfordulhatnak.
Zsiga Marcell úgy fogalmazott: a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei elhatárolódnak attól, hogy a kampány ilyen irányt vegyen és hasonló esetek megismétlődjenek, hiszen a tisztességes versengés elkötelezett hívei; békés, nyugodt kampányt szeretnének.