A "baloldali" koalíció nem képvisel baloldali értékeket
A Fidesz-KDNP szövetség és Orbán Viktor támogatására kérte XVI. kerületi kampányrendezvényén Tarlós István a Jobbik szimpatizánsait.
Dátum: 2010-03-01 23:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:31:09.314308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hétfő este a XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházban folytatódott Tarlós István egy hónaposra tervezett fővárosi kampánykörútja. Itt a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje, Kovács Péter, a főváros XVI. kerületének polgármestere úgy fogalmazott: nyolc évnyi szocialista semmittevést követően a 2006-os önkormányzati választások óta gyökeresen megváltozott a kerület arculata: a Fidesz vezette önkormányzat uszodákat építtetett, óvodai és bölcsődei férőhelyeket növelt, továbbá növelte a fűtési támogatást is.
A polgármester kijelentette: olyan országban szeretne élni, ahol aki dolgozni szeretne, kap munkát, aki nem képes, azt az állam eltartja, aki viszont képes, de nem akar, azt az állam nem támogatja.
Kovács Péter után Mészöly Kálmán, a Vasas egykori kiválósága, volt szövetségi kapitány is felszólalt a nagygyűlés résztvevői előtt. Unokái és minden tenni szándékozó magyar érdekében jelentette ki az áprilisi országgyűlési választások következményeiről: "ha most nem, akkor soha!".
Tarlós István szerint Budapestet a következő vezetésnek tökéletesen lepusztított állapotban kell átvennie. A Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője nevesítette is a felelősöket: véleménye szerint Hagyó Miklós, Steiner Pál, Horváth Csaba és az MSZP-frakció többi tagja az utolsó hónapokra kilépett a koalícióból, "eljátsszák saját tizenöt éves énjük ellenzékét". Aláhúzta: a "baloldali" koalíció soha semmilyen baloldali értéket nem képviselt, csak a hatalomhoz való ragaszkodást, de ezek után is ajánlanák magukat az országnak, a fővárosnak.
Tarlós ezen a kampányrendezvényén sem kerülte meg a Jobbik témáját: az eltérő módszerek ellenére, de a közös célok érdekében arra kérte a Jobbik esetlegesen jelenlévő szimpatizánsait, hogy támogassák a Fidesz-KDNP szövetséget, és különösen Orbán Viktort, "aki nélkül a regnáló hatalom most semmiféle hatalomtechnikai problémával nem nézne szembe".