40 millió a "csend szobrára"
A Budapest-program elemeinek ismertetése mellett Kocsis Máté támogatására kérte a józsefvárosiakat Tarlós István kedd esti, VIII. kerületi kampányrendezvényén.
Dátum: 2010-03-03 00:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:31:28.119217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az est házigazdájaként Kocsis Máté, Józsefváros új polgármestere tájékoztatást adott az alig néhány hónap alatt a kerület közbiztonságának, köztisztaságának javítása, a parkolás kerületi kézbe vétele és a panelfelújítások érdekében elvégzett munkájáról. Mint képviselőjelölt nyomatékosította: ahogyan a tavalyi VIII. kerületi időközi választásokon, úgy most is olyan reális ígéreteket tesz a Fidesz jelöltjeként, melyek teljesíthetők, számonkérhetők, és amelyek megvalósulásáról vagy megvalósulásuk megkezdéséről három hónapon belül képes lesz beszámolni.
Az eseményen részt vett Esztergályos Cecília színművésznő, aki rövid beszédében annak a kívánságának adott hangot: "Süssön ki végre a nap!". Véleménye szerint a Fidesz kormányzati szerepkörben már megmutatta, hogy meg tudja teremteni, amit akar, de a rendelkezésre álló négy év nem lehetett elég a kiteljesedéshez.
Tarlós István felszólalásában az ország és Budapest eladósodásának értelmét firtatta, elrettentő aktuális példaként felhozva a Miniszterelnöki Hivatal és a szocialista főpolgármester-jelölt, Horváth Csaba kezdeményezésére a városháza udvarán felállítatni szándékozott "csend szobrát", melyre a jelen körülmények között is 40 millió forintot különítettek el: "erre a napokban fog idejönni egy medveszerű ember egy ifjúszocialistát támogatni. Kérdezzék meg tőle: hol a lé!?" - utalt a Komássy Ákos mellett kampányoló Kuncze Gáborra Tarlós.
A Fidesz főpolgármester-jelöltje az ellenzéki párt Budapest-programja kapcsán kiemelte a fővárosi parkolási és villamos-közlekedési rend racionalizálását, a beruházások előtti forrásvizsgálat bevezetését és a kudarcba fulladt kormányzati negyed helyén létesítendő múzeumi negyed tervét. Tarlós egyúttal azt is világossá tette, hogy főpolgármesterként a közbeszerzések kiírása és lebonyolítása során a kollektív helyett az egyéni felelősség érvényesítésére helyezné a hangsúlyt.