Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendőrkapitány politikai haknija egy gyanúsítottal

Az új VI. kerületi rendőrkapitányt az az MSZP-s Hatvani Csaba mutatja be egy fórumon, aki két büntetőügyben is gyanúsított - hívja fel a figyelmet közleményében Illés Zoltán.


Dátum: 2010-03-03 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:31:29.965552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pikáns helyzetbe kerül ma Bartus Zoltán, az új VI. kerületi rendőrkapitány. A sajtómeghívó szerint Hatvani Csaba MSZP-s alpolgármester, az MSZP helyi országgyűlési képviselőjelöltje mutatja be őt egy közbiztonsági fórumon - tájékoztat Illés Zoltán.

A bökkenő csak az, hogy a szocialista Hatvani Csaba két büntetőügyben is gyanúsított jelenleg, így az új rendőrkapitány azzal kezdi kerületi munkáját, hogy együtt haknizik egy gyanúsítottal, egy közbiztonsági (!) fórumon. Az új kapitánynak - akinek ezúton is sok sikert kívánunk munkájához -, feletteseinek és az MSZP-s Hatvani Csabának is azt javasoljuk, hogy ezt azért gondolják át még egyszer! - szögezi le a Fidesz VI. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje.

Kapcsolódó elemek