Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két új Goya-kép került elő Spanyolországban

Árverésen két Goya-képet vásárolt csütörtökön a spanyol állam 3,5 millió euróért. Az eddig ismeretlen festményeket nemrégiben fedezték fel és azonosították egy magánházban, ahol nem tudták, hogy a képek a legnagyobb spanyol festők közé tartozó Francisco de Goya y Lucientes művei. Az olajfestményeket nem szignálták, de a technika és a színanyag alapján szakértők egyértelműen megállapították, hogy Goya az alkotó.


Dátum: 2003-05-09 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:44.784867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két kép a La Sagrada Familia (A Szent család), illetve a Tobías y el Ángel (Tóbiás és az angyal) 1787 körül készülhetett, a festő neoklasszicista korszakában - jelentette a dpa hírügynökség. Vélhetően egy háromrészes oltárkép részeiről van szó, a megrendelő a feltételezések szerint egy kolostor volt.

Az Alcalá Subastas aukciós ház árverésén az állam elővásárlási jogával élve vette meg a képeket. Az államnak erre joga van, de meg kell fizetnie azt a legmagasabb összeget, amelyet a licitálás során magánvevő még hajlandó lett volna megadni a szóban forgó képekért.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek