Sorsdöntő változást hozhat a választás a fiataloknak
"Az elmúlt nyolc évben felnőtt egy elfelejtett nemzedék, amelyiknek a boldogulásáért a szocialista kormányok semmit sem tettek" - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Ágh Péter.
Dátum: 2010-03-04 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:31:58.365593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas elnöke úgy fogalmazott, hogy a kormány "hadat is üzent" az ifjúságnak, hiszen bármilyen megszorításról volt szó, az mindig elérte a fiatalokat.
Ágh Péter a szociális minisztérium megrendelésére készült, Ifjúság 2008 nevű, nyolcezer fiatal bevonásával elvégzett kutatásra hivatkozva azt mondta: a magyar fiatalok 80 százaléka érzékeli úgy, hogy az elmúlt években romlott az általános életszínvonal.
"Úgy látjuk, hogy az Orbán Viktor vezette kormány idején jobb volt fiatalnak lenni, voltak programok az otthonteremtésre, a munka és a családalapítás ösztönzésére" - tette hozzá.
Ágh kitért rá, hogy a szocialista kormányok felszámolták ezeket a programokat, ezért változásra van szükség ahhoz, hogy a fiatalok ismét pozitív jövőképpel rendelkezzenek: legyen lehetőségük munkát találni, családot alaptani és otthont teremteni.
Mint hangsúlyozta, ebből a szempontból "sorsdöntő változást" hozhat a fiatalok számára a soron következő országgyűlési választás.
Ágh Péter szólt a Fidelitas országos ajánlószelvény-gyűjtő akciójáról, amelynek során ismereteket szereztek "a választópolgárok elképzeléseiről, kétségeiről, a helyi és országos problémák nagyságáról".
Ágh Péter, aki maga is országjáró körúton vett részt, elmondta: a kopogtatócédula-gyűjtés eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy elemi erejű az emberekben a várakozás a változás iránt - fogalmazott Ágh Péter saját országjáró tapasztalatait összegezve.
Mint megjegyezte, 1998 óta vesz részt az ajánlócédulák gyűjtésében, "de ilyen gyorsan és könnyen még soha nem gyűltek az ajánlószelvények".
"Nemcsak a közvélemény-kutatások szerint, de a való életben is a Fidesz a leginkább támogatott párt a fiatalok között" - összegezte tapasztalatait a Fidelitas elnöke.