Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bizonytalanság növekedését érzik az emberek

Kövér László szerint az emberek a közbiztonság növekedése helyett a bizonytalanság növekedését érzik a saját életükben; a közbiztonság megteremtése a kiemelt ügyek között is a legfontosabbak egyike.


Dátum: 2010-03-04 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146871
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:32:04.546283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz országos választmányának elnöke csütörtökön Gyomaendrődön sajtótájékoztatón elmondta: lehet a közbiztonság statisztikáival "különböző mutatványokat végezni", kimutatni a közbiztonság javulását az ismertté vált bűncselekmények számának csökkenésével, ha az emberek ennek az ellenkezőjét érzik, a biztonság növekedése helyett a bizonytalanság növekedését a saját életükben.

"A közbiztonság megteremtése a kiemelt ügyek között is a legfontosabbak egyike, mert minden más csak az emberek minimális, személyi és vagyoni biztonságának megteremtése, garantálása után következhet" - tette hozzá.

Értékelése szerint a rendőrség szervezete, állománya, az anyagi feltételek "egy hosszan tartó, dilettáns és rosszhiszemű kormányzás eredményeképpen" alkalmatlanok arra, hogy az emberek minimális személyi és vagyoni biztonságát garantálják.

A politikus szerint ezért a rendőrség tekintélyét vissza kell állítani, hogy bizalmat sugározzon az átlagpolgár felé, ugyanakkor érezhessék a rendőrök, hogy az emberek támogatják őket. A teendőkről szólva a rendőrség esetében is az "elszámoltatást, a morális megújulást" emelte ki.

"Ahhoz, hogy a magyar emberek többsége újra a sajátjaként tekintsen a rendőrökre, helyben, de országosan is vissza kell szerezni a rendőrség megtépázott tekintélyét, elvesztett becsületét" - jelentette ki. Kövér László ezért megkerülhetetlen feladatnak tartja "elszámoltatni azokat, akik a 2006 október 23-ai brutális rendőrattak felelősei".

Véleménye szerint a morális mellett anyagi és szakmai válság is sújtja a rendőrséget. Mint mondta, a rendőri fizetések például olyan alacsonyak, hogy sok rendőr gyakorlatilag a létminimum alatt él és szociális segélye szorul. Ez pedig lehetetlenné teszi - mutatott rá -, hogy velük szemben szakmai és morális feltételeket támasszanak.

A létszámhiányt "nyomasztónak" és "katasztrofálisnak" nevezte. Mint mondta, napjaikban 3.000 rendőr hiányzik a testületből, miközben 2006 és 2009 között 8.000-ren hagyták el a pályát.

Szavai szerint a létszám feltöltésével a 3.000 rendőrt mielőbb az utcákra, illetve a rendőrőrsökre kell vezényelni, és ki kell teljesíteni a körzeti megbízotti rendszert. "Fel kell számolnia azt az elviselhetetlen állapotot, különösen a kistelepüléseken, hogy az emberek jelentős része napokig, hetekig, vagy akár hónapokig nem lát rendőrt, csak akkor, ha már baj van" - mondta Kövér László.

Kapcsolódó elemek