Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hirtelen befagyott Balti-tenger foglyul ejtett 50 hajót

A Balti-tenger hajózási útvonalainak hirtelen befagyása nyomán Svédország és Finnország között mintegy 50 hajó rekedt a jég fogságában a Botteni-öbölben.


Dátum: 2010-03-05 00:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:32:12.464395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A svéd és a finn média csütörtöki jelentése szerint több jégtörő is útban van, hogy kiszabadítsa a bajba jutott hajókat. A svéd hatóságok szerint az Aland-szigetek közelében mintegy tucatnyi hajó vár segítségre, a Kvarken-szorosban közel két tucatnyi. Rajtuk kívül öt elakadt hajóról érkezett jelentés Stockholmtól északkeletre, 12 további hajó pedig Sundsvall és Hudiksvall kikötőjén kívül vesztegel a jég fogságában.

A bajba jutott vízi járművek között van a finn Viking társaság két komphajója is. A svéd és a finn partok között közlekedő Isabelle és az Amorelle fedélzetén összesen 2630 utas tartózkodik.

Kapcsolódó elemek