Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidelitas a MÁV óvodákért

Írásban intézett kérdést Csillag István gazdasági miniszterhez a MÁV-óvodák bezárásával kapcsolatosan Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas alelnöke. A honatya a Fidelitas székesfehérvári szervezetének pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a MÁV költségtakarékossági okokból be akarja zárni valamennyi óvodáját.


Dátum: 2003-05-09 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:46.036765, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Ez annál inkább elfogadhatatlan, mert míg az összes MÁV-óvoda fenntartása évente mintegy 100 millió forintba kerül, a vasúttársaság és a szakszervezet vezetői kiemelkedően magas bérezésben részesülnek, az utóbbiak havi keresete eléri a 800 ezer forintot - mondta a Fidelitas alelnöke. A politikus arra kér választ a minisztertől, hogy miként látja az óvodabezárások ügyét, továbbá arra kéri, a döntésről konzultáljon a vasúttársaság vezetőivel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek