Ne magyarázzák félre Tarlós István programját!
Tarlós István sajtófőnöke közleményében arra kérte az MSZP-t, hogy saját program híján a jövőben tekintsen el az ellenzéki program folyamatos félremagyarázásától.
Dátum: 2010-03-05 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:32:25.816320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tarlós Istvánnak a FIDESZ-KDNP által támogatott programja (A nemzet fővárosa) 2009 őszén nyitott programként jelent meg. Meghirdettük, hogy várjuk hozzá a javaslatokat, kritikákat. Sok észrevétel érkezett is már - áll a közleményben.
Mint írja, szeretném azonban megkérni a Szocialista Pártot arra, hogy saját program híján a jövőben tekintsen el az ellenzéki program folyamatos félremagyarázásától. A szocialista nyilatkozatok, röplapok a tévedések, vélhetően szándékos csúsztatások és hamis értelmezések gyűjteményévé kezdenek válni (pl.: múzeumi negyed, hulladékégető).
Nem beszélve arról, hogy már rendszeresen használnak fel saját ötletükként elemeket az általuk pocskondiázott programból. Mindez kimeríti a közvélemény félrevezetésének, sőt már-már az izgatás fogalmát - olvasható a dokumentumban.
Értem én a Szocialista Párt növekvő aggodalmát, de felszólítom, hogy útszéli módszereiktől a jövőben tartózkodni szíveskedjenek - zárul Szűcs-Somlyó Mária közleménye.