A Budapest-program elemeit hamisították meg a szocialisták
Tarlós István pénteki kampányrendezvényén a Fidesz két XIII. kerületi országgyűlési képviselőjelöltjét ajánlotta az angyalföldiek figyelmébe.
Dátum: 2010-03-06 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=146954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:32:30.472054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Spaller Endre, a Fidesz 20. választókerületi országgyűlési képviselőjelöltje a szocialista Tóth József kerületi polgármestert annak pártjával azonosította. Mint mondta, a helyi Fidesz az MSZP-s vezetésű önkormányzat tanácsadói és közbeszerzési szerződéseit vizsgálja, valamint ingatlan- és parkolási ügyeket. Több gyanús szerződés kapcsán már a feljelentéseket is megtették, a nyomozás folyik. A jövőről szólva Spaller kifejtette: hatalmas közparkot létesítene a Népszigeten, rehabilitálni kívánja a Rákos patak környezetét, a pesti rakpartot pedig meghosszabbítaná az Árpád-híd vonaláig.
A rendezvényen beszédet mondott Szalay Péter, a Visegrádi utcai szakrendelő sebész-főorvosa, aki a 19. számú választókerületben indul a Fidesz jelöltjeként az országgyűlési választásokon. Terveit úgy összegezte, hogy a XIII. kerületben jelenleg működő mindkét rendelőintézet megtartásáért száll síkra, meg kell továbbá őrizni a zöldterületeket, a térfigyelő rendszer teljesen kiépítésére van szükség, a szociális támogatásokat pedig nem pénzben, hanem természetben kell biztosítani az iskolába járó gyermekek szülei részére.
Gereben Ágnes történész az "Ellopták Budapestet" elnevezésű nagygyűlésen nyilvánosan kért elnézést a publikumtól, amiért 1990-ben és 1994-ben is Demszky Gáborra voksolt. Mint mondta, akkor még nem tudta, hogy az SZDSZ-es politikus nem ért a városvezetéshez és semmiért nem vállalja a felelősséget. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy ősztől Tarlós István személyében szakszerű, felelősségteljes és szorgalmas vezetője lesz Budapestnek.
Tarlós arról adott tájékoztatást, hogy az XVIII. kerületi MSZP tízezer példányban terjesztett szórólapon állítja: a Fidesz főpolgármester-jelöltje a programja alapján "szeméttel árasztaná el" a XVIII. kerületi Cséri-telepet - ezzel szemben pont a szocialisták kívántak szemétlerakót létesíteni az említett területen. A 2009 őszén bemutatott Budapest-program azt tartalmazza, hogy a kommunális hulladékot a jövőben hőenergia termelésére hasznosítanák, ezért hosszútávon szükség lenne - az északi mellett - egy dél-pesti hulladékégetőre is. A szocialisták tehát meghamisított programelemekkel akarják megtéveszteni a helyieket, ami a bűncselekmény határát súrolja - tette hozzá Tarlós.